Csak Természetesen – Móncsi és Sanya Csodás napja
Mónival és Sanyával már találkozhattatok a Pálmaházas fotózás kapcsán! Akkor sokan gratuláltatok nekik, ami nagyon mókás, hiszen csak nemrég volt az esküvőjük.
A Pálmaházban akkor csak egy főpróbát tartottunk. Hiszen minden remek színdarabnak van főpróbája, nem igaz? :)
Így már felkészülten igaz, de mégis izgatottan várták a szombatot, amikor is életük egyik legfontosabb szakaszához érkeztek, elköteleződtek egymás iránt és házasságot kötöttek.
Annál csodásabb dolog kevés van a világon, mint mikor két ismeretlen lélek találkozik és a másikban megtalálja a párját. Valakinek messzire kell utazni és kilométereket átszelni, azonban akadnak olyan szerencsések, akiknek csak a szomszéd utcáig kell szaladni.
Móniéknál sem volt ez másként…
A Nagy Napon csodás napsütésre és melegre ébredtünk. Már előre féltünk, mi lesz velünk abban a tikkasztó nyári hőségben. Bár inkább legyen kánikula, mint zuhogó eső, hisz az minden mennyasszony rémálma.
Móncsit sem kímélték az álmok, egyik nap arra ébredt, hogy szakadt a hó az esküvőjük napján. Szerencsére ez csak egy rossz álom volt, hiszen erre vajmi kevés esélyünk lehetett volna augusztusban! Izgatottak voltunk, de végül mindenki túlélte a meleget, a vendégsereg, az Ifjú Pár és a dekoráció is.
A polgári szertartásnak a Festetics-kastély szolgált helyszínül. A kastély mögötti parkban fogadta az ifjú pár a vendégeket, és a fák hűvös árnyéka alatt mondták ki a boldogító igent.
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Felícia Fellner Photography
Az esküvő koncepcióját tekintve a természetességre törekedtünk. Hiszen Móncsi és Sanya imádnak kirándulni és legjobban a természetben érzik magukat otthon.
Már az első találkozásunk alkalmával egy hullámhosszra kerültünk és együtt inspirálódtunk. Mindannyian ötleteltünk és így a végeredmény valóban az ő személyiségüket tükrözte.
A fő motívum a kövirózsa volt, hiszen ez Móncsi kedvenc növénye, s ezt igyekeztem is mindenhol megjeleníteni. Az asztaldekoráción, a köszönőajándékokon át mindenhol szerepet kapott a kövirózsa.
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Felícia Fellner Photography
A boldogságkaputól a szalvétáig, minden nekik, egyedileg készült! Így egy igazán izgalmas, különleges hangulatú esküvő kerekedett belőle.
Egy titkos kert érzését keltette az emberben, ahová csak az arra hivatottak léphettek be.
Zöld, természet, papír, két boldog fiatal szerelmes, akiknek a közös életük most kezdődik – akár egy bájos mese.
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Felícia Fellner Photography
A dekorációban az élő és a papírvirágok tökéletes összhangban voltak egymással.
Az élő növényeket, a mennyasszony csokrát és kiegészítőit a Flóra Virágüzlet készítette. Az üvegkertekről pedig Bubla Ágnes - Bublab - gondoskodott.
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Felícia Fellner Photography
A bohókás, vidám zöld fejdísz Móncsit még gyönyörűbbé varázsolta, és a csodás egyedi ruhájával együtt - amit Bangó Katalin / Gála Esküvői Ruhaszalon / készített – úgy festett, mint az erdő bájos tündére.
Sanya laza és elegáns volt öltönyében - amit Péter Ing- és Öltönyüzletben készítettek neki - amihez csodásan passzoltak a már jól ismert Nebouxxi kiegészítők.
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Marton Zalán
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Marton Zalán
Fotó: Marton Zalán
A vendégsereg a pezsgős koccintás és fotózkodás után Kalapos István – Ceremóniamester - irányítására a Pethe Ferenc Kollégium felé vette az irányt, ahol elkezdődhetett a vacsora és a hajnalig tartó mulatság.
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Felícia Fellner Photography
Fotó: Marton Zalán
Fotó: Marton Zalán
Fotó: Marton Zalán
Köszönöm Nektek a lehetőséget és hogy részese lehettem a Nagy napotoknak!
Szívből kívánom Nektek, hogy legyetek örökké boldogok!
Video: Egyed Zsófia
Külön köszönet a képekért Fellner Felíciának, Sanyának a Vőlegénynek és Marton Zalánnak.
Esküvői ruha: Gála Esküvői Ruhaszalon Keszthely
Öltöny: Péter ing- és öltönyüzlet
Kiegészítők: Nebouxxi Socks
Smink: BIrO Szépségműhely
Haj: Horváth Nikolett
Video: Egyed Zsófia
Fotók: Fellner Felícia - Felicia Fellner-Photograpy
Virág: Flóra Virágüzlet Keszthely
Koncepciós, dekoráció és szervezés: Suba Alexandra - Papír Róka- Rendezvényszervezés és dekoráció
Helyszínek: Festetics-kastély –Rendezvényközpont -Helikon Kastélymúzeum
Pethe Ferenc Kollégium - Georgikon Egyetem