Idill a Kányavári-szigeten
„…arra gondolt, hogy a szerelem lehet ugyan gyönyörű érzés, de a valósághoz semmi köze. És kétségtelenül igaza is volt, csak azt nem tudta, hogy ez az érzés még a berek világában is rendhagyó, édes gyötrelem, amelyből fészek lesz és fiókák: az élet legcsodálatosabb valósága.”
Fekete István: Tüskevár
Kitavaszodott és ennek örömére mi elindultunk, hogy megmutassuk nektek a Balaton azon részét, ami talán sokaknak csak gyermekkorunk egy meghatározó regényéből, a Tüskevárból ismerős!
Nekünk nemcsak egy olvasmány, hanem egy olyan helyszín is, ahol a csodás természet fogadja az embert és a feltöltődés mellet még inspirál is Minket.
Szerettük volna nektek megmutatni, hogy hogyan lehet egy kis bohém romantikával fűszerezni a nagy napotokat.
Gyertek és tegyetek velünk egy sétát a Kányavári-szigeten, mely az egyetlen olyan terület a Kis-Balaton térségében, amely egész évben szabadon látogatható.
A csodás kis szigetre egy különleges fahídon át érkezünk.
Kis szerencsével megpillanthatunk néhány a gázlóban totyogó, vagy a nyílt vízen úszkáló vízimadarat.
Békés sétánkat folytassuk a sziget belseje felé, ahol a part mentén kis tisztások várnak ránk.
Itt alakítottunk ki mi is egy kedves sarkot, ahol berendeztük a helyszínünket.
Elsőként az ünnepi asztalt. Itt a különleges kerámiák és a növények kapták a főszerepet.
Majd a papír kellékek és a macaronok még hangsúlyosabbá varázsolták ezt a miliőt.
Az idei év színe a living coral, így természetesen e köré építettünk fel mindent. A dekoráción át a sütemények színéig mindenhol visszaköszön ez a finom, mégis energiát sugárzó árnyalat.
A színes virágok mellett természetesen megjelent a Balaton, hiszen belecsempésztük a dekorációnkba a nádas kusza, rusztikus hangulatát.
Így a ruháknál is fontos volt, hogy egy könnyed játékosságot mutassunk be! Ezért esett a választás Halász Éva csodás tüll menyasszonyi ruhájára, mely légies megjelenés adott a modellünknek! Vőlegényünk szettje is hasonlóan a laza vonalat képviseli és így tökéletes összhangba került minden egymással!
Egy finom pohár bor, mellé friss sonkatál, amely még meghitebbé és egyedivé varázsolja a napot! A vízparti piknik tökéletes hely lehet: gondoljatok csak bele milyen felhőtlenné teheti a napot. Ha nincs kötöttség, csak egy leterített pokróc, melyen álmodozva beleveszhetünk a pillanatba!
A csapat
Fotó - Fellner Felícia - Felícia Fellner Photography
Video és drón - Egyed Zsófia és Hunyadi László - Love on the Weekend Film
Koncepció, papírkellékek és virágok - Suba Alexandra- Papír Róka
Modellek - Belovári Bianka és Demeter Ádám
Menyasszonyi ruha - HALASZEVA COLLECTION 5let Esküvői és Alkalmi Ruhaszalon és Szabóság
Vőlegény - Balance Márkabolt Zalaegerszeg
Ékszer - Kovács Ékszer Hévíz
Haj - Biró Anikó
Smink - Belovári Bianka
Mécsesek, kaspó - Csodaország Keszthely
Szék és evőeszközök - Garden Gallery Keszthely
Bor és sonkatál - Pampetrics Milán - Pampetrics Borkereskedés
Macaron - Macaron Confiserie Hévíz
Werk és segítség - Halász Gábor és Halász Dóri